2014. március 24, Hétfő
Debrecen a mazsorett fővárosa

A 16. Országos Mazsorett Fesztiválon 17 városból 600-an vettek részt a hétvégén Debrecenben. Nagy sikert aratott a 2013-ban megrendezett Debreceni Virágkarneváli show műsoruk a teltházas közönség előtt. A rendezvényt Porkoláb Gyöngyi és Dohos László nyitotta meg, akik külön köszöntötték Dr. Tóthné Rozsályi Juditot, a Debreceni Mazsorett Együttes vezetőjét.

2014. március 21, Péntek
Színházunk lapjai

A Debreceni Kőr Dáma Egyesület vendégeként köszöntötte Ráckevei Anna Jászai Mari-díjas színművésznőt, a Csokonai Nemzeti Színház igazgatóját. A családias hangulatú beszélgetésen egy finom, igaz és határozott nő képe rajzolódott ki. A Vajland Judit vezette beszélgetés mindannyiunkat foglalkoztató kérdésekre és dilemmákra adott választ.

2014. február 3, Hétfő
Útravaló

"Azok az emberek, akik csak akkor akarnak meggyógyulni, ha az fájdalommentes, hasonlók azokhoz, akik szorgalmazzák a fejlődést, de csak akkor, ha az nem jár változással."(Anthony de Mello)

2014. január 3, Péntek
Jókívánság 2014-re

"Meleg karokban melegedni,Falni suttogó, drága szókat,Jutalmazókat, csókolókat:Milyen jó volna jónak lenni."(Ady Endre)

Partner oldalaink



CS.A.K. egy blog


Debreceni Kőr Dáma Egyesület

Fontos, hogy számunkra értékes és hasznos témákkal foglalkozzunk, de szükségesnek találjuk azt is, hogy együttérzéssel forduljunk fontos társadalmi kérdések, közösségek felé. Büszkék vagyunk arra, hogy ezt Debrecenben tehetjük, és hogy a megalakuláskor megfogalmazott céljaink folyamatosan új értelmezést nyerhetnek.

TOP