2013. június 27, Csütörtök
Elismerés

Gratulálunk Petőné Horváth Máriának, a Fazekas Mihály Általános Iskola igazgatónőjének, egyesületünk tagjának, akinek munkájáért 2013-ban Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata kiváló pedagógus díjat adományozott. A díjat 2013. június 27-én vette át. Iskolája, a Fazekas Mihály Általános Iskola aktív részese a MHA Méltóság mezeje programjának Debrecenben.

2013. június 17, Hétfő
Élhető környezetünkért

A Tiszta udvar-rendes ház program idén is népszerű, hiszen közel kétszázan jelentkeztek családi ház, lépcsőház, társasház és intézmény/vállalat kategóriában a megadott határidőig.

2013. június 16, Vasárnap
A Komádi Lakásotthonok csapata nyerte a Maugli kupát

9 focicsapat mérkőzött meg az Oláh Gábor utcán a Bihari Állami Gondozottak Egyesületének szervezésében.

2013. június 5, Szerda
Olt hármas szereposztásban

A Debreceni Kőr Dáma Egyesület idei díjazottja Olt Tamás, a Csokonai Színház színművésze.

Partner oldalaink



CS.A.K. egy blog


Debreceni Kőr Dáma Egyesület

Fontos, hogy számunkra értékes és hasznos témákkal foglalkozzunk, de szükségesnek találjuk azt is, hogy együttérzéssel forduljunk fontos társadalmi kérdések, közösségek felé. Büszkék vagyunk arra, hogy ezt Debrecenben tehetjük, és hogy a megalakuláskor megfogalmazott céljaink folyamatosan új értelmezést nyerhetnek.

TOP