"Érezd,hogy élsz ott legbelül"- a zene örök az élet örök

2013. április 16, Kedd

„Érezd, hogy élsz ott legbelül” – a zene örök, az élet örök címmel hirdette meg Debrecenben immár 5. alkalommal irodalmi pályázatát a Magyar Hospice Alapítvány Méltóság mezeje programja. Porkoláb Gyöngyi a Debreceni Kőr Dáma Egyesület elnöke elmondta, hogy az idei évben a vers a próza és az esszé kategória mellett, dalszöveggel is lehetett pályázni. A zsűri tagjai Várhalmi Ilona az Ady Gimnázium művészeti igazgatója, Bakos-Kiss Gábor a Csokonai Színház színművésze, Heller Zsolt folkesztéta, Jantyik Zsolt a Debreceni Művelődési Központ igazgatója voltak, akik 9 intézményből érkező, közel 300 pályaműből válogathatták ki a díjazottakat.

Ezúton szeretnénk még egyszer gratulálni a díjazottaknak!

http://www.dehir.hu/debrecen/felelmeikrol-almaikrol-es-erzeseikrol-irtak-a-debreceni-gyerekek/2013/04/17/

Partner oldalaink



CS.A.K. egy blog


Debreceni Kőr Dáma Egyesület

Fontos, hogy számunkra értékes és hasznos témákkal foglalkozzunk, de szükségesnek találjuk azt is, hogy együttérzéssel forduljunk fontos társadalmi kérdések, közösségek felé. Büszkék vagyunk arra, hogy ezt Debrecenben tehetjük, és hogy a megalakuláskor megfogalmazott céljaink folyamatosan új értelmezést nyerhetnek.

TOP