Olt hármas szereposztásban

2013. június 5, Szerda

A Debreceni Kőr Dáma Egyesület évek óta támogatja a debreceni Csokonai Színház művészeit.
Fontosnak tartjuk, hogy Debrecenben a szellemi alkotó közösségek minél több korosztályhoz eljussanak és alkotásaikon keresztül értéket közvetítsenek, elgondolkodásra késztessenek.
Idén egy fiatal színművészt, Olt Tamást támogattunk, aki ír, rendez, színpadon játszik. A díjat a színház társulati ülésén, június 5-én vehette át egyesületünk elnökétől, Porkoláb Gyöngyitől.
A díjazott által írt és rendezett Absinth darab alkotói csapata (Szűcs Nelli, Bakos-Kiss Gábor, Mészáros Tibor, Áchim Tibor, Csonka László, Dargó Gergely) is meglepetésben részesült.


Partner oldalaink



CS.A.K. egy blog


Debreceni Kőr Dáma Egyesület

Fontos, hogy számunkra értékes és hasznos témákkal foglalkozzunk, de szükségesnek találjuk azt is, hogy együttérzéssel forduljunk fontos társadalmi kérdések, közösségek felé. Büszkék vagyunk arra, hogy ezt Debrecenben tehetjük, és hogy a megalakuláskor megfogalmazott céljaink folyamatosan új értelmezést nyerhetnek.

TOP